A HOBBIM

…szóval azt kérdi tőlem, hogy mi a „hobbim”? Hm, hadd gondolkozzak el ezen egy perc erejéig, ha megengedi. Engedi? Remek, köszönöm. Szóval, hobbi… Mi is az a hobbi? Valami, amit szívesen csinálok, ha időm engedi. Nos, én például szívesen tördelem az ujjaim… Micsoda? Hogy nem erre gondolt? Akkor mire? … az írásra? No de kérem, ennek már a puszta gondolata is nevetséges! Az írás, mint hobbi? … Ám legyen, próbálkozzunk meg ezzel az elmélettel. Szóval, ugyebár, azt mondta korábban, hogy a hobbi valami olyasmi, amit szívesen csinálunk, szabadidőnkben, nemdebár? Nos, az igazság az, tisztelt kérdező, hogy nekem nincs szabadidőm. Jól látja, ne olvasson vissza. De, eme elmélet kedvéért tételezzük fel, hogy nekem igenis van szabadidőm. Abszurd ugyan, de próbáljuk meg. Ha megadódna az a lehetetlenség, hogy nekem szabadidőm van, tudja, mit csinálnék akkor? Egy időgépet. No lám, erre nem számított, ugye? Pedig, így van, megint nem csapta be a szeme, de természetesen leírom újra, ne kelljen visszakeresnie: időgép. S, mondja csak, van ötlete, mit kezdenék én ezzel az időgéppel? Hm, gondoltam, hogy rázni fogja a fejét. Ha megépülne az időgépem - és adott, hogy működne is -, visszautaznék az időben, és nemes egyszerűséggel főbe lőném azt az idióta vadbarmot, aki nekem szabadidőt adott. Erre aztán végképp nem számított, jól gondolom? Haha, milyen kiszámítható ember maga. Pedig, így történne - mert megtörténhet, ugye? Kezdve a szabadidő tökéletesen abszurd gondolatával, úgy az időgép is teljesen valóságos. És, hogy miért is oltanám ki az illető életét? Nos, egyrészt azért, mert mindig is tudni akartam, milyen érzés embert ölni. Bizarr, de legalább igaz. No, de, ami igazán lényeges ezzel kapcsolatban, hogy nekem egészen egyszerűen nincs szükségem szabadidőre. Hogy miért, kérdi ön. Nos, azért, mert ha éppen nem valami haszontalan dologgal foglalkozom - evés, alvás, lélegzés, például -, akkor írok. És látja, visszajutottunk a kiindulóponthoz. Az írás számomra nem csak egy kibaszott hobbi, amit csak akkor művelek, ha nincs más teendőm. Az írás az életem része, csakúgy, mint a sóhajtozás, a fenéktörlés, vagy éppen a fogmosás. "Nem azért írunk, mert írni akarunk; azért írunk, mert írnunk kell. " Lám, még egy idézetet is sikerült belecsempésznem eme szövegrészbe; köszönöm Somerset Maugham, hogy ezzel elősegítette a tartalom előrehaladását... Hallja, Mr. Maugham? Ja, igen, persze, elnézést, feküdjön csak vissza, remek munkát végzett... Szóval, tisztelt kérdező, minden további nélkül kijelenthetem, hogy nekem nem az írás a hobbim... Hogy akkor micsoda? Szent pokol, sajnálom, de még nem gondolkoztam el ezen. Adna még egy percet? Mi az, hogy nem? De hát akkor... ennek... vége...

írva: 2014. 06. 16.