|
ez már valami.
A falat bámulta.
Nem tudott
megszabadulni
az érzéstől.
Már régóta
gyötörte, de
nem foglalkoztatta
kellőképpen.
„Majd ha jönnie
kell,
akkor majd jönni
fog” - gondolta.
Majd letette
a tollat és valami
mással foglalta el
magát.
Szeretett írni,
mindig megnyugodott
tőle.
Leszarta, mit,
csak írjon.
A tolla volt
a fegyvere,
a papír
a csatatere.
Az érzés szinte
elkábította.
Ritkán hibázott, csak
amikor nagyon
sietett,
és gyorsabban
játszódtak
az agyában
a cselekmények, mint
amilyen gyorsan
körmölt.
Már sötét volt,
szinte
alig lehetett kivenni
a külvilág vonalait.
Ez tetszett neki.
Ásított egyet, majd
újra
körülnézett.
Nem változott
semmi.
Furcsa.
Pedig valami
mindig
változik.
Kivéve az idő.
Az idő
mindig
ugyanolyan.
Csak van és kész.
Így érezte magát
néha
ő is.
De a pokolba,
szeretett
semmi lenni.
Jobb, mint
valakinek
lenni.
Valakinek lenni már
nehéz.
Ő pedig egy igazi
senki volt,
nem érdemelte meg
a nehéz
dolgokat.
„Türelem - gondolta -
idővel úgyis lesz
valami.”
Elgondolkozott ezen.
A türelmen.
Ma
először
hallotta
igazából
ezt a szót.
Nem tetszett neki.
Pedig tudta, hogy
igaz.
A türelem már
valami.
Csak nehéz kivárni
az eredményt.
Nos, ő
várt.
És végül érzett
valamit.
Ismerte magát,
és tudta, hogy
nehéz
lesz neki.
Ezért gyorsan leírta.
És már nincs az a
valami. Az a gyötrődés.
írva: 2014. 06. 05.
|
minden, ami gondolat; minden, ami érzés; minden, ami bent van; minden, ami kijön; minden, ami elenyészt; minden, ami életben tart; minden, ami múlt-, jelen-, s jövő; minden, ami élő; minden, ami halott; minden, ami én
• első
• második - cím: szarság
• harmadik - cím: a nyár
• negyedik - cím: ez már valami.
• ötödik - cím: mily' megható
• hatodik - cím: a hobbim
• hetedik - cím: horoszkóp
azért vagyok, hogy mások szarságain röhögjek és túléljem őket, miközben ők megmérgezik saját magukat és egymást is.
a pokolba is, te állat.
nem tudom, de random emberekkel közvetlenkedni sokkal jobb, mint rokonokkal jópofizni és úgy tenni, mintha szeretnéd őket.
jó lenne már végre kihalni.
hirtelen olyan jó kedvem lett, talán még a szemem is csillogott, elképesztő érzés volt belegondolni, hogy végre vége.
azért vannak a jó barátok, hogy ne legyenek.
aki tud, az tud, és aki nem tud... hát, az vagyok én
hallom, ahogy egy fickó leparkol a házunk előtt és kiszáll a kocsijából. először az épület előtt kezd kitartóan kiabálni. "Jó napot!" ... "Jó napot!" ... "Jó napot!" Egyedül vagyok itthon, ő pedig 5 perc után sem megy el. Hirtelen bejön az udvarba - pofátlan suttyó -, és a nyitott ablakon keresztül kezd újra kiabálni. "Jó napot!" ... "Jó napot!" ... "Jó napot!"
Bebújok az íróasztal alá, és megvárom, míg elmegy, még véletlenül sem válaszolok neki... ez vagyok én
mások tollából
csak ülök az írógép előtt és káromkodom egy kicsit.
P. G. Wodehouse
amikor az embert megtámadja az irodalom viszketegsége, semmi nem gyógyíthatja meg, csupán a toll vakarása.
Samuel Lover
ez az elmúlás. Ebből vagyok.
József Attila
kész tehetség voltam, vagyok. Például néha, amikor ránézek a kezemre, belegondolok, mekkora zongorista lehettem volna. Ehelyett mit tett a kezem? A tökömet vakarta, csekkeket írt alá, cipőfűzőt kötött, vécét húzott le satöbbi. Elpocsékoltam a kezem. Meg az eszem is.
Charles Bukowski
az a baj, hogy mindig magamban keresem a hibát... és meg is találom
volt osztálytársam
hányszor hallottam, hogy nekem könnyű! Tudod, szerintem mi a könnyű? A meleg szobában, egy kényelmes fotelben sörözgetve kritikát írni.
Görbe Nóra
tudtam magamról, hogy erős vagyok, és talán még azt is - ahogy mondogatták -, hogy bolond, arról viszont meg voltam győződve, hogy legbelül van bennem valami. Lehet, hogy csak megkeményedett szar, de az is több már, mint ami bennük van.
Charles Bukowski
Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e.
Charles Bukowski
Thomas Dexter Jakestől
Kedves Társadalom! Lennél szíves megengedni nekem, hogy az legyek, aki vagyok, anélkül, hogy saját címkéidet raknád arra, mit látsz? Muszáj nekem azoknak a normáknak megfelelnem, amit te alakítottál ki számomra, hogy azokhoz tartsam magam? El tudod fogadni ama egyszerű tényt, hogy én alkalmatlanságok, képtelenségek sokféle fajtájának a kombinációja vagyok?
chat
|